"Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a palánták, nagyokká nőve ifjú korukban; lányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok." (Zsoltárok 144:12)
Magyarország legkeletibb megyéjében újjászületett, az Isten dicsőségért dolgozni, és áldozatot hozni, illetve az embereket az Evangéliummal a mi Urunk Jézus Krisztussal személyesen megismertetni kész keresztyének vagyunk. Nem kívánunk semmilyen politikai érdeket szolgálni, sem az ilyenekhez támogatást nyújtani. Elhatároljuk magunkat a karizmatikus indíttatású mozgalmaktól, a liberális theologiai irányzatoktól, valamint a New Age mozgalom minden hajtásától. Alapító: dr. Makrai Tibor jelenleg mátészalkai főorvos Alapítás ideje: 1991. november 28
Az Emberbarát Alapítvány megalakulása óta, 1995-től tagja a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének (MADRISZ). Az Emberbarát Alapítvány 1998 óta kiemelten közhasznú szervezet. Változatlanul törekszik az alapító okiratában fogltitleakat mind nagyobb hatékonysággal megvalósítani. Részt vállal a drog- és az alkoholfogyasztás megelőzéséért folytatott küzdelemben, az emiatt csapdába jutottak felkarolásában és kezelésében. Az elsődleges drog-prevenció az iskoláskorú fiatalok és a családok körére terjed ki. A másodlagos drog-prevenciót az Alapítvány Mentálhigiénés Központjában működő Addiktológiai Gondozóban ambulánsan végezzük. A komplex rehabilitáció az Alkohol-Drogrehabilitációs Intézetben krónikus fekvőbeteg ellátás és komplex reszocializáció (pszichoszociális gondozás, munkára felkészítés, átmeneti és tartós foglalkoztatási programok) formájában valósul meg.
A drogterápiás otthon 1986-ban indult egy lelkes, fiatal lelkésznő kezdeményezésére itt Ráckeresztúron egy parasztházban. A keresztyén hit és elkötelezettség volt és maradt is a terápiás program alapja. A kezdeti segítő elköteleződés azonban egyre professzionálisabb formában jelent meg. Európában és Amerikában szerzett személyes tapasztalatok beépítésével egy keresztyén hátterű, önsegítő elemeket használó Terápiás Közösség működik jelenleg a házban. A munkatársak segítő attitűdjének a rogers-i non-direktivitás, a pozitív pszichológia megoldás-kereső szemlélete, és keresztyén értékek megélése ad keretet. A külső keretek is alakultak 20 év alatt. Kétszer kellett nagyobb épületbe költöznie a programnak. Jelenleg egy új és korszerű, 1 hektáros területen lévő 35 főre épült házban működünk. Elő és utógondozó program, hozzátartozói csoport, félutas ház és prevenciós programok kapcsolódnak munkánkhoz.
Többek között a Magyar Református Egyház diakóniájához, illetve szeretetszolgálatához kíván szakmai és spirituális segítséget, eligazítást nyújtani a www. diakonia.lap.hu oldal
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Alapítványok HU |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |